Oldalak

2018. február 12.

Meghívó a 2018-as honismereti-történelmi előadássorozatra


A Tordai Unitárius Egyházközség és Nőszövetség február 15. – március 7. közötti időszakban előadássorozatot szervez a 450 éves évforduló keretében.
Az előadásokat csütörtöki napokon du. 5 órától tartjuk az Unitárius Egyházközség Parókiájának tanácstermében, amelyre szeretettel várunk minden érdeklődőt.
A belépődíj jelképes összege: 1 lej, amelyet a Nőszövetség tevékenységeinek anyagi fedezésére kívánunk fordítani.


Az előadások időpontja, előadója és címe a következő: 
  1. 2018. 02. 15-én: János Zsigmond, választott király - drd. György Árpád Botond, a Babes-Bolyai Tudományegyetem doktorandusz hallgatója, a Kolozsvári Magyar Történészhallgatók Egyesületének alelnöke
  2. 2018. 02. 22-én: Torda, az országgyűlések városa - dr. Rüsz-Fogarasi Enikő, egyetemi professzor  a Babes-Bolyai Tudományegyetem Történelmi és Filozófia Kar dékánhelyettese
  3. 2018. 03. 01-én Az önálló erdélyi fejedelemség, az államilag elismert vallások    rendszere és a legendás erdélyi tolerancia - dr. Kovács Sándor a Kolozsvári Protestáns Teológiai Intézet Egyháztörténeti Tanszékének előadótanára (unitárius szakirány).
  4. 2018. 03. 07-én: Az unitárius iskolarendszer különös tekintettel a tordai gimnáziumra - dr. Gaal György nyugalmazott tanár, magyar irodalomtörténész, kolozsvári helytörténész

          

2018. január 4.

A vallásszabadság kihirdetésének hatása Torda városára


Torda a középkorban és a fejedelemség idején Erdély legfontosabb magyar városainak egyike volt. A Gyulafehérvárt Kolozsvárral összekötő főút mentén feküdt, s e városokkal vetekedett jelentősége. Torda egykori fontosságát mi sem bizonyítja jobban, mint az, hogy 1288–1697 között 127 országgyűlést tartottak falai között. Ez a szám messze meghaladja a bármelyik más erdélyi városban tartott országgyűlések számát. Közülük különösen kiemelkednek a fejedelemség korának kezdetén a reformációval kapcsolatos határozatokat hozók. 1557-ben kimondták, hogy az ország lakosai szabadon választhatnak a régi, katolikus és az új, a lutheránus hit között. Ez az országgyűlés kimondja, hogy „mindenki olyan hitben éljen, amilyenben akar, ha ezt a más vallásúak háborgatása nélkül teszi”. Ezt a gondolatot az 1560-as évek diétái továbbvitték. Hasonlóképpen Tordán nyilvánították az előző kettővel egyenrangúnak 1564-ben a kálvini hitet, ezzel a helvét-svájci református vallást ismerték el hivatalosan. És végül a leghíresebb tordai országgyűlést 1568. január 6. és 13. között tartották. Ezen hirdették ki – Európában elsőként – a vallásszabadságot, amely biztosította a recepta religiók (bevett vallások), a katolikus, a lutheránus, a református és az unitárius vallások szabad gyakorlását és terjesztését.

Hogy milyen nagy hatással volt a tordai polgárok életére a vallásszabadság kihirdetése, azt mi sem bizonyítja jobban, mint az, hogy a városvezetés 300 évvel később sem talált kiválóbb történelmi eseményt képi megörökítésre, mint ezt. Mire is szeretnék utalni ezzel? Arra, hogy a Tordai Történelmi Múzeumban található egy nagyméretű történelmi festmény, amely az 1568-as tordai országgyűlés históriai pillanatát, a vallási türelem és a szellem szabadságának deklarálását örökíti meg. Ezt a képet a millenniumi (a magyar honfoglalásnak 1896-ban ünnepelt ezredik évfordulója) képrendelések alkalmából készíttette a városvezetés Körösfői-Kriesch Aladár festőművésszel. Hála Istennek, hogy ma is megtekinthető e monumentális alkotás a Tordai Történelmi Múzeumban.
Vajon mi indíthatta arra a tordai városvezetést, hogy a vallásszabadság kihirdetésének magasztos pillanatát örökíttesse meg a magyarság ezeréves évfordulója alkalmával? – tehetjük fel a kérdés. Erre próbálok választ keresni a rendelkezésemre álló történelmi forrásokból, a városi jegyzőkönyvekből és a korabeli sajtóból.

Körösfői-Kriesch Aladár:A vallásszabadság kihirdetése az 1568-iki tordai országgyűlésen

A városi képviselő–testület közgyűlési jegyzőkönyve, egyéb dokumentumokkal együtt Torda város levéltárába került. S bár később e művelődéstörténeti értékkel bíró jegyzőkönyvnek nyoma veszett, szövege az isteni gondviselésnek köszönhetően megmaradt, és a kutatás rendelkezésére áll. A Dávid Ferenc Egylet 1898. április 24-i tordai gyűlésén Simó János tordai unitárius lelkész (1867–1900) előadásában felidézte a millenniumi kép megfestésének történetét, éspedig eredeti levéltári dokumentumok alapján. A szóban forgó jegyzőkönyv eredetijéről Velits Ödön polgármester és Nesselfeld Miklós főjegyző engedélyével másolatot készített. Az Aranyosvidék 1898. április 30-i száma leközölte előadásának teljes szövegét A tordai országgyülés képe 1568-ból címmel. Az itt idézett jegyzőkönyvszöveget tehát teljesen hitelesnek tekintjük. A fiatalon elhunyt Simó János tordai unitárius lelkész így számolt be a kép megfestésének történetéről az Aranyosvidék című hetilapban [Kiemelések tőlem, J. I. L.]:

„Tisztelt közönség! Ismeretes a magyar nemzet egyetemének az a kiváló és hazafias fellángolása, hogy itt lakásunk millennáris évfordulóján mily fényesen, mily káprázatosan ünnepelt. A millennáris fény eltünt, a káprázatos külső ragyogás immár nem látszik. De a mély nyomok a szivekben, a kegyelet a különböző intézményekben, az irásokban, az állandó jellegü szobrokban és festményekben s itt elő nem számlálható más monumentális alkotásokban megmaradtak. Ugy gondolom, hogy egyetlen testület sem mulasztotta el megünnepelni ezt a nagy időt ugy, hogy annak jelt is ne állitott volna. Jól esik nemes Torda városát is ezen testületek között látnunk s hozzá nem is az utolsó helyen. El merem mondani, hogy frappanssabb alkotást egyetlen testület sem produkált mint Torda, midőn azt a világhistóriában is jelentékeny országgyülést festette meg, mely az 1568-iki s mely a hit s lelkiismereti szabadságot iktatta törvénybe s recipiálta az unitárius vallást is. Engedje meg a tisztelt közönség, hogy én jelen felolvasásom szük keretében ennek a képnek keletkezési történetét ismertessem meg s aztán egy rövid bepillantást tegyek abba a korba, melyben a történet lefolyt, levonván néhány tanulságot is azon mozgalmas idő vallásos harczaiból. Előre is megigérhetem, hogy a dogmatikai vitatkozások tartalmával nem fogom fárasztani hallgatóimat. Adataimat – polgármester és főjegyző urak [Velits Ödön és Nesselfeld Miklós] szivessége folytán –a városi levéltárból, Jakab Elek Dávid Ferencz emléke czimü müvéből és Orbán Balázs Torda és környéke cz. emlékiratából vettem.
A millenáris ünnepségek előkészületeinek lázas napjaiban a nagynevű br. Eötvös Loránd ült a kultuszminiszteri székben. A nagynevű és tudós miniszter 1894-ben 31185 szám alatt a különböző testületeket, vármegyéket leiratilag arra hivta fel, hogy gondoskodjanak valami emlékjelről a nagy év számára. A vármegyei főhatóság útján Torda városához is megérkezett a jelentőségteljes leirat… a tanács városunk akkori s jelenlegi főjegyzője Nesselfeld Miklósnak fogalmazásában a következő meleg és hazafias hangu inditványt terjesztette a városi képviselő testülethez:[Idézet a jegyzőkönyvből]
»Tek. Képv. Testület! Magyarország ezeréves fennállásának megünnepléséhez és ezen világraszóló ünnepély fényének emeléséhez – úgy az egyeseknek mint a hatóságoknak és testületeknek lelkesültségük egész melegével, anyagi erejük lehető áldozatkészségével–hozzájárulni, ugy valljuk, elengedhetetlen erkölcsi kötelességük. Ebből kiindulva a közokt. min. úr ő nagyméltóságának hazafias kezdeményezését egész örömmel üdvözöljük s tesszük magunkévá s annak teljesítéséül a következő inditványt terjesztjük elő: Határozza el a képviselő testület, hogy azon nagy jelentőségü történeti eseményt, midőn 300 évvel ezelőtt az unitárius vallás egyenjogusága kimondatik az itteni országgyűlésen – egy nagyobb szabású történeti képben korhüen megfesteti, megörökíti s erre a czélra 3 éven át 500 frtos részletekben fizetendőleg 1500 frtot megszavaz s a kép közelebbi tárgyának és méreteinek meghatározására polgármester [Velits Ödön] elnöklete s főjegyző [Nesselfeld Miklós] tollvitele mellett egy nyolcz tagu bizottságot küld ki. Nagyszerü eseményekben – ugymond tovább az inditvány –, kiemelkedő történelmi tényekben, melyek városunkban folytak volna le, nem bővelkedünk. Bármiképpen lapozgatjuk is a történelem könyvét, az inditványunkban megjelölt eseménynél kiválóbbra – mint a mely a lelkiismereti szabadság decratálása [deklarálása]–utalni nem tudunk. A hunnok, az avarok korszaka, a honfoglalás időpontja, a mult idők bizonytalan homályába vesz el. Fejedelmeink, királyaink korszaka pedig semmi személyhez kötött monumentális eseményt nem mutat fel. S a miről a legenda és a népmonda meg is emlékezik, nélkülözi a történelmi hitelesség kritériumait. Ámde az inditványunkban kiemelt momentum nagyban kimagaslik valamennyi felett. Nem egyes egyén szellemi vagy testi erőbeni nagyságát, vagy nagy alkotásait van hivatva megörökiteni, hanem erdélyi hazarészünk egyik korszakának egész gondolkozási módját, egész lelki világát, lelki életének egyik legfenségesebb megnyilatkozásában, mely megnyilatkozás, mint egy üstökös csillag gyult ki a kis Erdélyből a világ mind a négy tájéka felé, hogy a szabadság, a testvériség, az egyenlőség és a vallási türelem eljövendő fényes napjának előhirnökeként az éjjeli sötétség oszlásának kezdetét inaugurálja s nekünk azt az azóta büszkeségünket képező epinthetont[epithetont] hogy ’Erdély a vallási türelmesség országa’ megszerezze.
Az ész, a tudás, a felvilágosultság és a keresztényi türelem ezen diadalát azon momentumban a mikor a haza nagyjai a törvényt meghozzák s ajkaikon a hazafiság szava elhangzik, arczaikon a lélek tulvilági lelkesültségének megszentelt enthusiasmusa ragyog fel–kivánjuk és inditványozzuk megörökiteni, első helyen azért, mert ehez hasonló momentum nemcsak városunk, megyénk, de szükebb hazánk egész történelmében sem igen fordult elő, s ezért méltó és érdemes, hogy az ezred éves kiállitáson minden nemzet fiai előtt hirdesse, hogy a magyar nemzet már 3 század előtt[három évszázada] –itt e földön–a felvilágosodás fáklyáját lobogtatta, hogy tanulják megismerni ebből mai politikai értékét és megbámulni életképességét s ne irigyeljék s ne avatkozzanak be azon munkálkodásába, melynek czélja a második ezredévben is Magyarországnak tartani meg azt a földet, melyet apái diadalmas csaták vérfürdői között hóditottak meg maguknak és a civilizátiónak. Második helyen ajánljuk azért, hogy a városi teremben felfüggesztve–mig a város áll, hirdetője és terjesztője legyen a szabadság, egyenlőség és türelmesség örök eszméinek.« [Eddig tart a jegyzőkönyv]
A városi képviselő testület 1894. szeptember 5-én tartott közgyülésében 50. számu határozatával általános lelkesedéssel és egyhangulag fogadja el a tanács inditványát, s költségekre nem 1500, hanem 3000 frtot szavaz meg. Legnagyobb tisztelettel kell megemlitenem az egyhangu határozatot, mert ez a lelkes hangulat nemcsak a nemes város képviseletéhez volt méltó, de méltó volt ahhoz a ragyogó történelmi tényhez is, mely megfestésre várt. Megfinomult történelmi érzékről, jól kifejlett lelki érettségről tanuskodik az esemény kitünő választása. S kinek lelkében először villant meg 1568-nak fénye, méltó büszkeséget érezhet kebelében. Ugy is mint hazafi, ugy is, mint unitáriusok igaz nagyrabecsülést érezünk e szép eszme megvalósultán… A gyönyörü kép 1896. május 2-án készen volt. A kiállitás látogatói a képzőmüvészeti mücsarnok [Budapest] első termében szemlélhették. Király ő felségének magas figyelmét is megragadta, s legmagasabb dicséretével tüntette ki. A magyar kiállitás bezárta után a müvész a müncheni kiállitásra is elvitte, honnan csak a jelen év [1898] folytán érkezett városunkba s most ott diszeleg a városi diszterem északi falán, hol mindig rámosolyognak a felkelő nap aranysugarai a lelkiszabadság e gyönyörűséges symbolumára. Megtekintheti bárki, bármikor s tekintse is meg, mert kinek érzéke van az ily dolgokhoz, igazi lelki élvezettel, magasabb rendü gyönyört fog érezni látásán annak a ragyogó képnek.”

Simó János a következőképpen fejezi be előadását: „»Mint a természet égre nyuló kőszálait – ugy mond Jakab Elek – oly magasan helyezi e törvény Erdélyt, nagy és müvelt országok fölébe; örök hirdetője lesz ez János Zsigmond unitárius koronás fejedelem és az akkori törvényhozók bölcsességének és igazság érzetének. A történetirónak joga van e tárgyról büszke önérzettel szólani, kötelessége az ősök szabadelvüségéről tisztelettel emlékezni meg.« E nagy esemény Torda várossát a lelkiszabadság classikus földévé avatta s a gyönyörü kép létrehozása a méltó dicsőség fényével öntötte el. Igy symbolizálni a mult nagyságát, csak megtisztult gondolkozás módtól telik. Ez a kép büszkesége Erdélynek is, Tordának is, az unitáriusoknak is. Valahányszor e képre tekintünk, mindig ajkainkra jönnek a vallásos költőnek e gyönyörü szavai: »Itt nyertük a szent örökséget,/Hirdetni az Istenegységet./Itt hazánkban,/Bércz ölében,/Vert gyökeret hitünk,/Szent e föld nekünk.«. Mindnyájunknak pedig hatalmas tanitó mester arra, hogy egymás meggyőződését, legyen az akár vallási, akár politikai, tartsuk tiszteletben. E kölcsönös tisztelet szüli a békét, a béke ölében virágzik a haza, s épül az Isten országa. Végezetül – azt hiszem, tehetem – mindnyájunk nevében megköszönöm Torda várossának, hogy e képet a mult emlékéül, a jelen tanulságául, s a jövő türelem talizmányául létrehozta. A magam részéről pedig örömmel hálálkodom, hogy jelen felolvasásom anyagául oly kedves tárgyat adott.”

E szép szavak után meghatottan állunk és megértjük, hogy miért esett a tordaiak választása történelmünknek e felfénylő pillanatára.

Józsa István Lajos írása
Megjelent a  2018-as Unitárius Kalendáriumban 

2017. február 8.

Történelmi-kulturális előadássorozat 2017

MEGHÍVÓ

A Tordai Unitárius Egyházközség és Nőszövetség 2017 február 9 – március 9 közötti időszakban előadássorozatot szervez. Az előadásokat csütörtöki napokon du. 5 órától tartjuk az Unitárius Egyházközség Parókiájának (George Coșbuc utca 12. szám) tanácstermében, amelyre szeretettel várunk minden érdeklődőt.

A belépődíj jelképes összege: 1 lej, amelyet a Nőszövetség e tevékenységeinek anyagi fedezésére kívánunk fordítani.

Az előadások időpontja, címe és előadója a következő:

1. 1956 Erdélyben
Előadó: dr. Lönhárt Tamás, egyetemi adjunktus BBTE, Jelenkor Története és Nemzetközi Tanulmányok Tanszék vezetője
Időpont: 2017. 02. 09.

2. Reklám élet a századfordulón
Előadó:  Barazsuly Viktória Adrienn, A kulturális örökség kutatása és hasznosítása MA, hallgatója
Időpont: 2017. 02. 16.

3. Szent László emlékezete
Előadó: György Árpád Botond, A kulturális örökség kutatása és hasznosítása MA, hallgatója
Időpont: 2017. 02. 23.

4. Fényképalbumok: személyes és közös történetek
Előadó: Újvári Dorottya, MA, művészettörténész
Időpont: 2017. 03. 02.

5.  A magyarok és németek Golgotajárása a Szovjet Gulág és Gupvi lágerekben
Előadó: Benkő Levente, újságíró, történész, a Művelődés c. folyóirat főszerkesztője
Időpont: 2017. 03. 09.

2016. május 9.

Magyarok szovjet fogságban 1944 és 1953 között

A Szovjetunióba hurcolt politikai foglyok és kényszermunkások emlékéve keretében, a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem Kolozsvári Kara előadássorozatot szervez a magyarok szovjet fogságának témakörében.
2016 májusa és 2017 februárja között összesen 10 előadás fog elhangzani a témában. Erdélyi és külföldi előadók mutatják be a Kárpát-medence magyarságának egyik már-már elfeledett tragédiáját, a civilek szovjet fogságba hurcolását. 


Előadás sorozat a SAPIENTIA EMTÉ-n
a Szovjetunióba hurcolt politikai foglyok és kényszermunkások emlékéve keretében

1.) Előadó: Dr. Murádin János Kristóf egyetemi adjunktus, kari kancellár, SAPIENTIA EMTE, Kolozsvári Kar, Európai Tanulmányok Tanszék:
        Előadás címe: Emlékezet és megemlékezés. Erdélyi magyar civilek szovjet fogságban 1944 és 1953 között
        Időpont: 2016. május 11. (szerda) délután 18 órától
        Helyszín: Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem, Kolozsvári Kar, Tordai út 4. sz., B301-es terem

   2.) Előadó: Dr. Stark Tamás történész, Budapest, a Magyar Tudományos Akadémia, Bölcsészettudományi Kutatóközpontja, Történettudományi Intézetének tudományos főmunkatársa
        Előadás címe: Civilek elhurcolása Magyarországról a Szovjetunióba
        Időpont: 2016. május 26. (csütörtök) délután 18 órától
        Helyszín: Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem, Kolozsvári Kar, Tordai út 4. sz., B301-es terem

3.) Előadó: Dr. Dupka György, Ungvár, a szolyvai emlékpark szervező titkára és az Intermix Kiadó vezetője
       Előadás címe: A kárpátaljai magyarok "malenkij robotra" hurcolása a GUPVI-GULÁG munkatáborokba az erőszakos szovjetizálás idején (1944-1953) és a lágerekben elhunytak emlékének megörökítése
       Időpont: 2016. június 16. (csütörtök) délután 18 órától 
       Helyszín: Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem, Kolozsvári Kar, Tordai út 4. sz., B301-es terem

4.) Előadó: Benkő Levente magánkutató, a Művelődés folyóirat szerkesztője, Kolozsvár
       Előadás címe: Magyar civilek internálása 1944 őszén Romániában. A Barcaföldvári haláltábor a kollektív emlékezetben
       Időpont: 2016. augusztus 18. (csütörtök) délután 18 órától
       Helyszín: Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem, Kolozsvári Kar, Tordai út 4. sz., B301-es terem

5.) Előadó: Dr. Bognár Zalán docens, Budapest, Károli Gáspár Református Egyetem, Bölcsészettudományi Kar, Történettudományi Intézet
       Előadás címe: Hadifogolytáborok és (hadi)fogolysors a Kárpát-medencében, 1944-1945
       Időpont: 2016. szeptember 29. (csütörtök) délután 18 órától
       Helyszín: Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem, Kolozsvári Kar, Tordai út 4. sz., B301-es terem

2016. február 29.

Hiterősítő imahét

A Tordai Unitárius Egyházközség 2016. február 29 - március 6. között tartja a hiterősítő imahetet.
Helyszín: A tordai unitárius templom.
Az istentiszteletek kezdési időpontja du. 5 óra.


Szolgálatvégző lelkészek:

Hétfő: Pál Alice marosnagylaki református lelkipásztor
Kedd: Barabás Zsolt várfalvi unitárius lelkész
Szerda: Balázs Tamás magyarszováti unitárius lelkész
Csütörtök: Pálfi Dénes sinfalvi unitárius lelkész
Péntek: Rüsz - Fogarasi Tibor kolozsvár-monostori unitárius lelkész
Szombat: Kónya Albert aranyospolyáni református lelkipásztor
Vasárnap: Józsa István Lajos tordai unitárius lelkész

2015. december 24.

Dsida Jenő: Karácsonyi utazás

Készülődés.
            Karácsony közeleg.
            Én állok itt az ablakom előtt
            nézem a halkan pihéző havat
            s egy kis bokrétás, száradó fenyőt
            törögetek.
            Ma szívem is van,
            Meg-megdobban a kabátom alatt
            és csilingeli ezer kicsi csengő:
            Karácsony közeleg!
            Karácsony közeleg!
Útban.            
            Csodálkozol:
            Te balga kis fiú,
            ma oly vígnak látszol!
            ...Csillagsugáros betlehemi éjben
            hívogat máma engem is a jászol.
            Megyek! Megyek!
            Az ajkam úgy dalol,
            míg csörgős szánkóm megáll valahol,
            s letérdelve a kis Jézus előtt,
            átnyújtom neki igaz ajándékul
            ezt a kis tépett, száradó fenyőt.
Kérdezem.
            Mondd, kis Jézuskám
            December fagyon, szélen, havon át

            miért nem hozhattam Neked
            egy csokor édes, piros orgonát?
            Most minden, minden fenyő és moha.
            Pedig tudom, hogy szereted a májust
            és Teneked is szebb az orgona.
Az ünnep.
            Mennyből az angyal!...
            Égnek a gyertyák.
            Kacag az ének, terítve az asztal - -
            csak fáj, hogy sohse találkozik össze
            a karácsony az orgonás tavasszal.

A kis Jézus beszél.
            Én szeretem a sápadt arcot is,
            én szeretem a könnyes szemet is,
            cirógatom a mellrebágyadt főt.

            Akinek nincsen tettre kész, merész,
            lüktető, harcos piros orgonája,
            az hozzon egy kis álmodó gallyat,
            sóhajtva-síró imádság-fenyőt,
            s az én kezem megáldja...

Hazafelé!
            A gyertyák elalusznak;
            a távolodó kórus
            altató, bűvös simogató mákony...

            Repül a szánkó,
            csörgős csengője csilingeli csendben.
            Édes Karácsony!...
            Tündér Karácsony!...
            Boldog Karácsony!...

(1924)

2015. december 23.

„Világosság ragyog” - 2. rész

Karácsony

Isten világosságnak küldte a világba Jézust, a Messiást. Mi mégis sötétségben botorkálunk; gyarlóságaink, gyengeségeink, rossz szokásaink és tulajdonságaink sötétségében. Péter második levelében ezt olvassuk: „egészen bizonyosnak tartjuk a prófétai beszédet, amelyre jól teszitek, ha mint sötét helyen világító lámpásra figyeltek, amíg felragyog a nap és felkel a hajnalcsillag szívetekben”. Karácsonykor a keresztény eszme születését, „hajnalhasadását” ünnepeljük. Jézus a hajnalcsillag, amely megszületik és felkel a mi szívünkben és életünkben.
Mindannyian tudjuk, hogy ünnepelni jó. Mégis mi az, ami miatt a karácsony egyedülálló, ami különleges szerepet, helyet és értéket ad neki? Karácsonyról azt tartja a közvélemény, hogy az év legnagyobb ünnepe. Karácsonynak van a legegyetemesebb üzenete és a leggazdagabb tartalma.
December 25-e eredetileg a perzsák vallási ünnepe volt. Mithrásznak, a világosság istenének születését köszöntötték ekkor. Mivel a világosság és a Nap szorosan összetartozik, Mithrászt napistenként is imádták, s azt tartották róla, hogy az emberek testi-lelki gyötrelmeit jött enyhíteni, túlvilági életet ígért nekik, de cserébe jó cselekedeteket, önmegtartóztatást kívánt tőlük. Tisztelete gyorsan elterjedt Kis-Ázsiában, majd a Római Birodalomban is a keletről behurcolt rabszolgák és az otthonukba visszatérő szabadságolt katonák révén. Születésnapja hatására került be a római naptárba a „Sol invictus” (legyőzhetetlen Nap) ünnepe. Igazi humanista tartalommal azonban a keresztény vallás töltötte meg, amikor az önzetlen, tiszta szeretet és békesség igényével érkező Jézus születésnapjának nyilvánította, és „Sol Salutisnak”, az Üdvösség Napjának nevezte el. Igazolásképpen elég csupán Lukács evangélista karácsonyi történetének közismert verssorára gondolnunk: „Üdvözítő született ma nektek, aki az Úr Krisztus, a Dávid városában”.
Karácsony: milyen szépen csengő, lenyűgöző hatású szó. De nézzük csak meg, honnan is ered, és mi az elsődleges jelentése? A karácsony szó – hasonlóan a magyar szavak tetemes részéhez – szláv eredetű. Őse a régi szláv nyelvben meglévő korcsun szó, amely lépőt, átlépőt jelentett. Az új évbe való átlépés, a téli napforduló lehetett eredeti jelentése.
A keresztény, a vallásos ember számára azonban sokkal több ennél. Igazából el is veszítette az idők folyamán eredeti jelentését. Az én számomra azonban ma is a régi jelentéstartalmával bír, csak kibővült, többféle értelmet nyert.  Jézus megszületésével és tanításának befogadásával a pogány világ „átlépett” a keresztény világba. Jézus „befogadásával” és tanításának követésével új korszak vette kezdetét az emberiség történetében. A homo sapiens homo christianusszá, azaz kereszténnyé lett. A gondolkozó emberből embertársát igazán szeretni tudó, érző lelkű felebarát lett! Jézus születésével a keresztény szeretet, kultúra és művészet indul el világhódító útjára. De a karácsony számunkra, magyarok számára azért is „átlépő”, mert a barbárság, az erőszak, a gyűlölet és állandó hadakozás világából az 1000. év karácsonyán átléptünk a keresztény új világba, amikor II. Szilveszter pápától I. István királyunk koronát kapott.
Karácsony ugyanakkor „átlépést” jelent a bűnök, tévelygések, rossz szokások, gyarlóságok sötétségéből a lelki tisztaság ragyogásába; az erkölcstelenség sötétségéből az erkölcsi tisztaság ragyogó világosságába; a tudatlanság, a babona misztikus, sötét világából az igazi hit világosságába, „a remélt dolgok valóságába”. „Átlépés” a karácsony a gyűlölet, az irigység, az ellenszenv, az előítélet sötétségéből a szeretettel való elfogadás világába; a „szemet szemért, fogat fogért” gondolkodás sötétségéből a megbocsátás világosságába. „Átlépés” a csüggedésen, a kicsinyhitűségen, a viszálykodáson, a megosztottságon, a képmutatáson, az önteltségen és a hatalomvágyon. Mert karácsony a hatalom szeretete helyett a szeretet hatalmát hirdeti.
Karácsony „átlépést” jelent a faji, társadalmi korlátokon, értelmetlen megkülönböztetéseken és belépést jelent a Jézusban való testvériség világába, Isten országába. S végezetül Jézus születésével és evangéliumának befogadásával a keresztény ember átlépett a halálból az örök életbe.
Fotó: Pataki Csilla
Az ézsaiási gondolatokban az ószövetségi nép messiási reménysége, várakozása fogalmazódik meg. A próféta a halál árnyékában lakók életéhez  hasonlítja népének sanyarú, keserű sorsát, és a vigasztalás üzenetével érkezik: „A nép, amely sötétségben jár, nagy világosságot lát. A halál árnyékának földjén lakókra világosság ragyog”. A reménytelennek tűnő körülmények ellenére is van remény azok számára, akik hisznek a megígért Messiásban. Ma már tudjuk, hogy Isten nem feledkezett népéről, elküldte a megígért szabadítót. Isten beváltotta ígéretét, amikor a világ számára Szabadítót és Üdvözítőt adott Jézus személyében. „Ne féljetek, mert íme hirdetek nektek nagy örömet, amely az egész nép öröme lesz: Üdvözítő született... aki az Úr Krisztus...” Ő a mi világosságunk, életünk fejedelme, megtartónk, megváltónk és megváltoztatónk. Örvendezzünk hát, Barátaim, és ünnepeljünk!


Józsa István Lajos